|
Írta: Marcsi 2012.05.19.szombat
Brendan Fraser amerikai-kanadai színész beperelte a The Legend of William Tell: 3D producereit, mert nem fizettek ki neki 2,5 millió dollárt (1,73 millió euró).
A 43 éves színész a szerződés szerint akkor is igényt tarthat a honoráriumra, ha filmet nem forgatják le.
Fraser kijelentette, hogy a film miatt sok remek filmajánlatot utasított el, mindezt azért tette, hogy csakis a Tell Vilmosról szóló filmre tudjon koncentrálni. A forgatásnak tavaly októberben kellett volna elkezdődnie, azonban a producerek anyagi problémák miatt nem tudták kifizetni a színész honoráriumát. Fraser ezért úgy döntött bírósági útra tereli az ügyet és közel 3 millió dollárt (2,32 millió euró) követel. "Most hallok először a bírósági ügyről. Már közöltük Fraser úr képviselőjével, hogy készek vagyunk elkezdeni a filmforgatást. Sajnos Fraser úr nem akar 2D-ben forgatni. A szerződés szerint nincs beleszólási joga az ilyen döntésekbe" - nyilatkozta az egyik producer, Todd Moyer.
Brendan Fraser ismert filmjei: Kőbunkó, A vágyak csapdájában, A húszdolláros, Pancserock, Az emberkereskedő, Árnyékfeleség, Az őserdő hőse, Rólad álmodom, Érzelmek tengerében, A múmia, A bájkeverő, A múmia visszatér, Drágán add a rétedet. Forrás
|